Hallottatok már olyat, hogy egy sztorinak/regénynek a kezdete, és a befejezése megvan? Az nagyon jó! De akkor hol a közepe? A legizgalmasabb, legérdekesebb rész; a tetőpont? Ez egy író számára nagy gondot szokott jelenteni. Nálam ez általában úgy szokott kinézni, hogy vagy nem tudok belekezdeni, vagy ha belekezdek, nem tudok leállni, de vége nincs. Vagy csak belekezdek a közepébe és se füle, se farka. Ez is egy ilyen történet. Egy "közép". Akkor lássunk hozzá! Jó olvasást! :)
Elinor Art
Az orvosi rendelőből kiérve összehúztam a kabátom és nyakamba tekertem a nagy sálamat. Egy csapat tizenéves fiú és lány jött velem szemben. Egy lány is köztük volt az osztályomból. Pár éve összevesztünk és azóta nem nagyon kedvel. Láttam, ahogy valamit odasúg a mellette állónak, majd összenevetnek. Tudtam, hogy rólam van szó, hiszen felém mutogattak nevetgélve. A sálamba fúrtam az állam és a kezeimet belemélyesztettem a zsebeimbe. A járdát néztem, úgy kerülgettem a pocsolyákat, majd mikor elhaladtam mellettük, láttam, hogy az egyikőjük engem néz. Mikor már a sarokra értem, még mindig éreztem magamon a fiú tekintetét. Aztán megállt mellettem.
-Sajnálom.- mondta.
Elkezdtünk beszélgetni és elmondta, hogy korábban őt is sokan csúfolták. Ő elmondta, mit tett, majd megfogta a kezem és húzni kezdett befelé egy épületbe. A pláza. Legalábbis mi, akik errefelé élünk, így hívjuk. Rengeteg bolt, lépcsők és folyosók. Megállt egy kirakat előtt, és rámutatott egy szép, sötétkék alkalmi ruhára.
-Kezdhetnéd a változtatást ezzel a gyönyörű ruhával. Amint rád néztem, ez a ruha jutott rólad eszembe, és hogy rajtad csodálatosan állna.
-Ebben a hülye időben?- csattantam fel.- Te megőrültél?? Nem is beszélve arról, hogy hova venném fel?!
-Csak próbáld fel, az én kedvemért!
-De hát nem is ismerlek!
-Ugh, tényleg. Bory Balázs vagyok, 16 éves, hipochonder, amiből adódóan a becenevem Hipó.
-Örvendek, Balázs. Én Virág vagyok, 15 éves, rengeteg becenévvel ellátva, de hallgatok minden névre.
-Én is örvendek, Szépség, de szólíts csak Hipónak.
-Hey! A szépség jelzőt ki engedte meg?? Egyáltalán nem vagyok szép.
-Akkor csak próbáld fel a ruhát, ami még gyönyörűbbé tesz!
-Oké, oké, de nem veszel nekem semmit!-ezzel bementem a boltba, és megkértem az eladónőt, hogy vegye le nekem azt a ruhát. Amíg vártam a ruhára, Hipó letelepedett az öltözőfülkékkel szemben lévő padra, aztán átvéve a ruhát már el is tűntem az egyik fülkében a szeme elől. Felvettem a csodálatos ruhát, belenéztem a tükörbe és véleményt alkottam. A hajam szép, és a gyönyörű ruha ezt ki is hangsúlyozza. De az arcom az egyetlen dolog, ami rontja az összképet. Kiléptem a fülkéből, ő pedig felnézett a padon ülve és elakadt a lélegzete.
-Muszáj megvenned ezt a ruhát!
-Nincs szükségem rá!-feleltem reflexből. Visszamentem a fülkébe, ahol belebújtam a farmerembe, színes pólóval, egyszínű pólóval és tornacsukával. A ruhát visszaadtam az eladónak, majd kirángattam Hipót az üzletből.
-Ne már! Miért nem vetted meg? Tökéletesen áll neked!
-Nincs szükségem rá.-ismételtem magamat.
Ekkor ő került előre és szorította a kezemet, úgy húzott egy aprócska ajtó felé. Pont befért rajta, én pedig könnyebben bemásztam.
-Ez mi?-kérdeztem.
-Labirintus. Gyere, megmutatom a kedvenc részem! Én terveztem.-mondta, majd elindult hol térden, hol guggolva, de volt olyan rész is, ahol fel tudtunk állni.
-Üveg csöveknek látszanak, belülről. Kívülről nem lát be senki, mi viszont kilátunk.-állt meg egy nagyobb "buborékban" a csőrendszerben. Megvárta, míg én is felállok, majd megmutatta az üzleteket.- Innen az összeset lehet látni.
Amíg bámészkodtam, ő elém állt, hátra simította az esőtől ázott hajam a fülem mögé, ezzel késztetett arra, hogy a gyönyörű barna szemébe nézzek. A barna szemhez barna haj társult. Mélyen a szemembe nézett ő is, majd közelebb hajolt és gyengéden megcsókolt.
