Napi motiváció

Sziasztok! 

Szombat reggel leírtam az előző esti gondolkozásomat, és mint kiderült, ezzel az egyik barátomnak nagyon sokat segítettem, úgyhogy gondoltam, hátha nektek is tudok segíteni valamit! Ne adjátok fel!

Elinor Art

Az élet hasonló egy harchoz. A pajzs jelképezi a lelkünket. A kard a bátorságot, a pajzs mögött álló ember az agyat és a szívet. Az ellenség a fájdalmak, félelmek és örömök együtt. Mivel ugyanolyan harci felszerelésben vannak, nem lehet őket megkülönböztetni. Van, mikor a fájdalommal szállsz harcba, de néha az örömöt szeretnéd leküzdeni. Néha viszont a menekülést látod az egyetlen megoldásnak, az azonban nem segít. Ha csak állsz, pajzzsal a kezedben, és a félelmek, fájdalmak, örömök felől záporoznak a nyilak, repkednek a kövek, ágyúgolyók, eldördülnek a puskák, nem nagyon érsz semmit. Olyan, mintha feladnád. De nem adhatod fel. Kényszerítenek a fájdalmak, félelmek, örömök a harcra. Ilyenkor csak a pajzs horpad be, s a lelked sérül. De nem halsz meg, nem adod fel. Ha egy öröm-nyíl eltalál, egy seb, egy horpadás begyógyul. Ám az öröm nyila néha óriási fájdalmat tud okozni, ha áttör a pajzsodon és a szívedbe fúródik. Ezért jó, ha ezt a harcot nem egyedül vívod. A harcot a körülötted lévőkkel vívod. Család, barátok, ismerősök. Ők nem tudnak küzdeni a te ellenségeid ellen, és te sem tudsz küzdeni az ő ellenségeik ellen. Viszont ha sérül valaki, tudod ápolni, és ha te sérülsz, ők is tudnak ápolni téged. De a pajzs, ami egyszer sérült, már sosem lesz az eredeti. Kicserélni nem tudod. Ezt a harcot nem lehet feladni. Mikor kezdődik a harc? Mikor megszületsz. Mikor lesz vége? Amíg a Földön élsz. Van benne szünet? Nincs, örökké tart, folyamatosan. Ki készít fel rá? Ki képez ki? A szüleid, testvéreid, barátaid, rokonaid, de akár az ismerőseid, vagy ismeretlenek is. Ők nem képeznek ki teljesen, ők csak megadják a "kezdőlöketet". Onnantól a saját utadat járod. Te tapasztalsz, te gondolkodsz, rájössz dolgokra. Mikor egy a szeretteid közül elesik a harcban, te még jobban harcolsz, akár helyette is. Egyre erősebb, bátrabb leszel a harcban. Van, mikor könnyek között, zuhogó esőben harcolsz, van, mikor szíved viharaiban, nagy szélben harcolsz, de mikor villámok sújtanak, akkor sem adod fel. Ez az élet harca. Nem lehet feladni. Az utolsó lélegzetvételedig küzdeni kell.

Egy történet...

Sziasztok! 

Ma egy olyan történetet hoztam nektek, aminek nincs címe. Ha elolvastátok, várom a véleményeteket, esetleg cím-ötleteteket! "Fired story", azaz "égett történet" címen mentettem el. Jó olvasást! 

Elinor Art

Miután felkeltem és elvégeztem a reggeli teendőimet, elindultam dolgozni. Mikor kiléptem az ajtón, furcsa érzésem támadt. Mintha figyelnének. Lenéztem a lábtörlőre és egy borítékot láttam. Az én nevem volt rajta, fekete betűkkel. Kinyitottam. Egy régi kép és egy levél volt benne. A fényképen egy régi ház volt. A fotó régisége és megégetett széle miatt alig lehetett kivenni, hogy milyen az a ház. De az jól kivehető volt, hogy tűz ütött ki benne. A fénykép hátulján pedig… a… a lakcímem? És egy évszám: 2005. Abban az évben költöztem ide. Pontosan 10 éve. Megnéztem a levelet. Egy újságcikk részlet volt az elején.
„A McKourtney család otthona 2005 tavaszán váratlanul kigyulladt. 1995-ben egy ugyan ilyen tűzeset áldozata lett a Holmes család. 10 évvel korábban pedig a Burns család. Ma eladták a felújított házat. Egy fiatal hölgy vette meg. Vajon őt is foglyul ejti a tűz? Vagy nem is lesz következő? Senki nem tudja.”
U.i.: Ha Ön kideríti a tűz okát még a mai nap folyamán, akkor biztosíthatom, hogy túléli az éjszakát.
Eléggé furcsa és fenyegető volt ez az utóirat. Az újságcikk pedig ijesztő. De nem vagyok babonás, és tudom, hogy úgy sem történik semmi!
A munkahelyemen leültem az irodámban a forgós székembe, és odagurultam az asztalhoz. A lehajtott laptopom tetején ott volt egy boríték. A nevem ugyan úgy volt ráírva, mint arra a borítékra, amit otthon találtam. Ezt is kibontottam. A levélben ez állt:
Szóval nem bízik bennem! Menjen haza és derítse ki, hogy mi okozza a tűzeseteket a házában! Ha megsemmisítjük a tűz okát, akkor Ön biztonságban térhet nyugovóra!
Ez már nem vicc. Haza kell mennem! Valami azt súgja, hogy a padláson kell keresnem. Egy olyan dolgot, ami már legalább 30 éve ott van, és nem esett semmi baja, hiszen az okozta a tüzet.
A zseblámpám elromlott, és a padláson nincs villany. Egy öreg lámpást kerestem elő a szekrényemből. Egy mécsest is találtam a konyhában, és meggyújtottam. A régi, fából készült lépcsőfokok nyikorogtak a lépéseim súlya alatt. A padlásra érve egy öreg könyvespolcot láttam. Mellette egy íróasztal volt, rajta egy régi lámpa állt, az asztal mellett pedig egy régi szék. A tetőablakon kinézni nem tudtam, mert ellepte a korom. A könyvespolc és az asztal csak annyira égett le, hogy még meg tudott állni a saját lábán. Viszont a polcon csak egyetlen könyv volt. Levettem a polcról, és letöröltem róla a sok éven keresztül rárakódott por és pókháló réteget. Kinyitottam, és a megsárgult lapokon nehezen olvasható kézírással ez állt: Adam Cruise: Fiamnak emlékbe. A könyv egy kisfiút életét mutatja be, az apa szemszögéből. Az utolsó lapon ez állt:
„A fiam, Peter Cruise 1905 tavaszán született. Születésének napján elkezdtem írni ezt a könyvet. 1915-ben azonban egy furcsa dolog történt. Én, kezemben a könyvvel ültem az íróasztalomnál, és éppen írtam a 10 éves fiam szokásait, hogy éppen mit csinál. Ekkor a konyhából kiabálást hallottam. A feleségem, Lucy a konyhából ordított nekem, hogy menjek, fogjam Peter-t és vigyem ki a házból. Megfogtam a könyvet, lerohantam a lépcsőn, és Petert kézen ragadva kifelé vettem az irányt. A konyhából füst szivárgott ki. A feleségem nem jutott ki a házból. A lángok áldozata lett. A fiamnak és nekem nem lett bajunk, de pár nappal később egyedül maradtam. A fiam füstmérgezésben meghalt. A könyv írását abbahagytam, még a tűzeset előtti percben, de ezt az oldalt még megírtam. Hogy tudják, nem azért ért véget így a könyv, mert ráuntam az írásra. Aki ezt olvasod, kérlek, vésd jól a szívedbe! A tűz fogságában az emberek változnak, akár a lángok. A könyvet hagyd ott, ahova tettem, mert ha elviszed, azzal csak magadnak teszel rosszat!”
Ötször is elolvastam az utolsó lapot, de még mindig nem értem. Miért tennék magamnak rosszat azzal, hogy elviszem? Ha megmutatom valakinek, abból még nem lehet bajom, igaz?
Ez csak egy könyv. De miért foglalkozok én ezzel? Egy könyv nem tud felgyújtani semmit! Miért is ez lenne a bizonyíték. A könyvet 10 évig írták. 10 évet élt a kisfiú. 10 évente esik áldozatul a ház lakossága a tűznek. Az anyuka tűzben vesztette életét, a fiú füstmérgezésben. Lássuk, mit ír a Google erről az Adam Cruise-ról!
„Adam Cruise 1880-ban született, 1925-ben hunyt el. Otthon dolgozott, íróként. A könyveit kinyomtattatta, de előtte egy kézzel írt példányt is készített. Egyetlen könyvről tudunk, ami nem lett kinyomtatva, de a kézirat valahol megvan. De senki nem tudja, hol van ez a könyv, és hogy befejezte e egyáltalán, mert csak a barátainak mondta el, hogy a fia születése óta írja a könyvet, a fiáról. 1905-ben kezdte tehát a könyvet írni. Mikor a fia betöltötte a 10. életévét, a családi házuk kigyulladt. A tűzben csak az anya vesztette életét. A fiú pár nappal később füstmérgezés gyanújával kórházba került, ahol az ellátás nem volt megfelelő, ezért ő is elhunyt. Adam Cruise azonban a családja elvesztése után visszaköltözött a házba, amit felújított, és ott írogatott. Javarészt csak magának, de egy könyve megjelent. 1925-ben ő is a lángok áldozata lett, mint a felesége.”
Elég érdekes, hogy ő is tűz által halt meg… 1915-ben a családja, 1925-ben pedig ő. Mindenki a tűz miatt. Várjunk csak! A két évszám között pontosan 10 év van!!!
A kisfiú 10 évesen vesztette életét. 10 év múlva az apa is áldozat lett. A gyilkos a tűz. De mi a tűz oka? Azt már tudom, miért 10 évenként. De mi az ok? A könyv!!! Valaki el szeretné pusztítani a könyvet! De ki, és miért? Az utolsó oldal miatt! Azért, mert az író leírta a gyilkost! A tüzet. Leírta, mi történt. De mégis ki szeretné ezért elpusztítani?!? Sietnem kell, mert már este 6 óra van. A kisfiú! Azért szeretné elpusztítani azt az oldalt, mert ez arról szól, hogy az anyja meghal. És azért is, mert az apja írta le! Ezért bosszút áll 10 évenként az új lakókon! Pontosabban azon a helyen, ahol a könyv van. De a könyvet nem lehet elpusztítani! A tűz szinte mindennek és mindenkinek a legnagyobb ellensége! De ezt a könyvet még az sem pusztítja el! Ha tudnám, ki írta a levelet, elvinném neki a bizonyítékot, hogy megtaláltam a tűz okát![…]
Kiléptem az ajtón, hogy elinduljak a szokásos esti sétámra, de a küszöbön megtorpantam, mert a lábtörlőn egy újabb borítékkal találtam szemben magam. Újra egy levél volt benne.
„Ha megvan a tűz oka, hívjon fel!”
Emellett az egy mondat mellett szerepelt egy telefonszám. Visszamentem a házba, és felhívtam. Egy idősebb férfi vette fel a telefont, és megkérdezte:
- Rájött a tűz okára?
- Igen, de…
- Ne folytassa! Mikor tud fogadni?
- Bármikor.
- 5 perc múlva ott vagyok, addig szedje össze a gondolatait, és a bizonyítékokat!
Így is tettem. A laptopom, azon megnyitva a cikk, Wikipedia-n, ahova a Google átirányított. A könyv mellett a lámpásom, hogy meg tudjam mutatni a padlás-szobát. A férfi tényleg megérkezett 5 percen belül. Elmondtam neki, hogy miről szól a könyv, felolvastam az utolsó lapot, és a cikket. Aztán megkért, hogy mutassam meg, hol találtam a könyvet. Felmentünk a padlásra. Ő körbenézett, a könyvvel a kezében. Egyszer csak füstszagot éreztem.
- Ég valami!- szólaltam meg. A férfi letette a könyvet az asztalra, és együtt rohantunk le a lépcsőn, majd ki a hatalmas kertbe, ami már mezőként szolgál. A konyhából füst szivárgott ki…