Vers #2

Sziasztok!

Ha már itt vagyok, és visszatértem, rögtön posztolom a másik verset is. Ezúttal szerelmes szonettet kellett írni. Petrarca után szabadon.

Ahogy a tanár fogalmazott: 

• plátói
• beteljesült
• beteljesületlen
• valós/átélt
• beteljesült 
• beteljesületlen
• paródia(Petrarca szonettjeiből)

Íme, itt a teljes mértékben kitalált szerelmes szonettem, amibe egy kicsit szintén beleszőtte magát a halál egy árnyalata, valamint a lélekvándorlás, valamilyen formában. Az első gondolataim igazából az alapján születtek, hogy a kollégium bezárt falai közül lassan kiszabadulok és le sem szállok a vonatról a Tiszapartig, a természetig, mert mikor feladta ezt a feladatot az irodalomtanár, közelgett a hétvége, én pedig tudtam, hogy túrázni készülünk a hétvégén. A természetszeretetről szerettem volna írni, a természetben, viszont úgy jött ki a lépés, hogy egy unalmas angol órán(ugyanannál a tanárnál) összehoztam a röpke 14 soros verset.

B.Buttercup

Legnehezebb helyre küldtek el engem,

Szabadságtól megfosztottak négy fal közt.

Rabságban töltött éveim száma öt,

Melyeket nélküled kell eltöltenem.

Lelkemmel vágyódom messzi helyekre,

Hova te viszel, fák hűs lombjai közt;

Kívánságom ennél nem is lehet több-

Csak azt kívánom, lelkem veled legyen.

Szél szárnyán szárnyalok, repülök feléd,

Mikor velem vagy, rajtunk kívül nincs más.

Nem is tudom, mikor szerettem beléd…

Megérkeztem a helyre, hol már vársz rám,

Nélküled bárhova már nem is mennék,

És érzem azt, hogy szabad vagyok én már.

Vers #1

Sziasztok! 

Idén irodalom órára kétszer házi feladatként verset kellett írni. Reálos osztályként nagyon nem tetszett nekünk az ötlet, de igyekeztünk megcsinálni. Legalábbis én. Ebben a bejegyzésben az első versemet szeretném bemutatni, amit Villon-i balladának kellett megírni(formailag[sorok száma, szótagszám, stb.]). Az első sora meg volt adva, egy olyan kezdősor, amivel maga Francois Villon is dolgozott, egy pályázatra írt verset, a pályázaton volt megadva ez az első sor.

Megpróbáltam elemezni a saját versemet. Arra jutottam, hogy körülbelül egy öngyilkos búcsúlevelével ér fel, vagy valami hasonló. Több gondolatom is volt, mikor ezt elemeztem, de valahogy ez tűnt a legértelmesebbnek. Persze az is lehet, hogy az a személy halott már, akihez íródott a vers... Az is lehet, hogy csak egy szimpla szerelmes vers. Ki tudja?

B.Buttercup

Szomjan halok forrás vize mellett,

Ide jöttem, nehéz nekem nélküled.

Hogy feledjem az én kedvesemet?

Tiltanak tőle, nem hallok felőle...

Ő az én szívem melengetője;

Te, ki engemet soha nem feledel,

Csak bújkálok titokban előled,

De tudnám, mért szeretsz te még engemet...

Éhen halok veteményes kertben,

Kiszárad a torkom, ha rá gondolok,

De már soha nem lehet itt velem;

Elrabolták a gyönyörű angyalok.

Agyam, mint az óra, rajtad kattog.

Soha nem engeded el a kezemet,

De tudom, hogy egy jobb helyen vagy most.

Csak tudnám, mért szeretsz te még engemet!

Meghalok én is egyszer, ég veled!

Angyalok közt majd talán találkozunk,

Sosem feledem el a kedvesem,

Akkor sem, ha égi hely lesz otthonunk.

Isten tudja majd, kinek hiányzunk,

Nevedet kiáltom, a föld megremeg,

Minden próbát mi együtt kiállunk;

Csak tudnám, mért szeretsz te még engemet.

Bár alig élted le élted felét,

Álmodj nélkülem szépeket, kedveset.

Egyetlen kérdésem van még feléd,

Csak tudnám: mért szeretsz te még engemet?