És íme egy kis sztori amit a valóság ihletett... Csak e-book volt nálam(nem érintőképernyős), de valahogy bepötyögtem...
Különös
helyre sodort az ár ezen a ködös decemberi délelőttön. A hársfák csupasz ágait
sem lehetett tisztán látni ebben a ronda időjárásban. Mikor közelebb léptem a
fákhoz, csak akkor láttam, hogy
nem teljesen csupaszak a fák ágai, hanem
elszórtan barnára száradt levelek ringatóztak a szélben, az ágakba kapaszkodva.
Az egyik ág hirtelen megmozdult, mert egy madár szállt fel róla. Egy holló. Egy
nagy testű, fekete tollazatú madár. Perceken belül megjelent még egy, majd egy
harmadik is. Sorra jelentek meg a fekete madarak az úttest és a járda szélén.
Kezdtem egy kicsit megijedni, mert a ködös időben egy embert sem lehetett
látni. Az egyetlen élőlények, akikkel találkoztam, azok a hollók voltak. A kb.
20-30 fagyos tekintetű károgó madárhoz kis idő múlva már-már kezdtem
hozzászokni. Fáztam. Lehetséges, hogy a félelem miatt kezdtem el jobban fázni,
de az is lehet, hogy tényleg hidegebb lett, de az sem kizárt, hogy csak a szél
erősödött fel. Rájöttem, hogy ez a hülye időjárás nem biztos, hogy nekem való,
ezért hazafelé vettem az irányt. Egy emeletes ház harmadik emeletén laktam,
annak ellenére, hogy minden álmom volt kertes házban lakni huszonévesen, de
sajnos nem volt elég a fizetésem egy olyan igazi házra... Mindig lépcsőn mentem
fel a lakásomig, hogy legalább ennyit mozogjak egy nap. Ma sem tettem másképp.
Egy dal járt a fejemben. Egy dal, amit sosem felejtek el, hiszen erre a dalra
keringőztem a szalagavatómon. Szinte csukott szemmel vettem a lépcsőfokokat, de
azért figyeltem, hogy ha jön valaki, ne menjek neki. Nem volt felesleges ez a
törekvésem. Az egyik lépcsőfordulóban ott ült ő. Barna haját most is úgy
fésülte, mint bármikor máskor. Barna szemében megcsillant a kora délutáni nap
fénye. Mikor meglátta, hogy jövök, felállt és felém nyújtott valamit. A
bambulástól először nem láttam, mi az, de egy kis pislogás után feleszméltem,
és láttam, hogy egy csokor rózsát nyújt felém. Én pedig mosolyogva átvettem, és
sajnos csak egy öleléssel tudtam viszonozni. Egy rövid beszélgetés után
megölelt, majd alig akart elengedni. Mindig erre vágytam. Arra, hogy kapjak
tőle valamit. Bármit. De eljött ez a nap is. Mikor felértem a lakásba, levettem
a cipőm, majd továbbra is rutinosan kipakoltam az íróasztalom tartalmát, a
rajzeszközöket és gyorsan kivettem mellé egy rajzlapot is. Aztán elszaladtam
egy tábla csokiért. Miközben lassított felvételben majszoltam a csokit,
megörökítettem az előbbi kis lépcsőházas jelenetet egy rajzban.
~Buttercup
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése